Sokunkat lázban tart a Két lépés távolság (Five feet apart) c. film, amely két CF-es fiatal szerelmi történetén keresztül mutatja meg egy kicsit a betegségünk mindennapjait, az előttünk álló nehézségeket, kihívásokat és mindazt a sajátos életfelfogást, amely jellemző ránk.
A CF Betegek Egyesülete néhány képviselőjének, a UIP Dunafilm biztosította a lehetőséget, részt vehettünk a sajtónak szánt, premier előtti vetítésen. Az első néhány hazai szerencsés között tudva így magunkat, akik láthatták a filmet a mozivásznon.
Nem szeretnék a tartalomról túl sok mindent elárulni, az alkotás a várakozásainkon felül teljesített, néhány részletet és megoldást eltekintve mindannyian egy nagyon jó filmnek értékeltük a látottakat. Jól érzékelteti a CF-et mint élethelyzetet, betegséget, a Cisztás Fibrózissal élők személyiségét. A filmet mindenképpen ajánljuk megtekintésre azoknak akiket érdekel, illetve talán egy lehetőség is arra, hogy olyasvalakiknek is bemutathassuk az életünk nehezebb részét akik esetleg még sohasem hallottak rólunk vagy a CF-ről mint betegségről
Egyesületünk élve a UIP által felajánlott lehetőséggel, néhány szóban bemutatta a betegséget illetve az Egyesület tevékenységét a film vetítése előtt. Készültünk a sajtó képviselői számára ajándékkal is, valamint kértük tőlük hogy a filmről készülő kritikáikban és cikkeikben tegyenek említést a hazai CF ellátásról, az itt élő betegekről, illetve az Egyesület munkájáról hogy minél több támogatót szerezhessünk a jövőben.
![58831607 1771980556281835 7837907276127010816 n.jpg? nc cat=105& nc ht=scontent vie1 1](https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.15752-9/s2048x2048/58831607_1771980556281835_7837907276127010816_n.jpg?_nc_cat=105&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=abc1563631c7a989d3eec3b31e942eb4&oe=5D340D77)
![Five Feet Apart sajtóvetítéssajtóvetítés](http://www.cisztasfibrozis.hu/wp-content/uploads/2019/04/58625856_434724277350981_7579318273171259392_n-1024x683.jpg)
![58659888 270471370501023 97778533971001344 n.jpg? nc cat=111& nc ht=scontent vie1 1](https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.15752-9/58659888_270471370501023_97778533971001344_n.jpg?_nc_cat=111&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=307fb0fbc708a75d86ddb9b446940b3a&oe=5D2B8E6E)
![Five Feet Apart sajtóvetítés2](http://www.cisztasfibrozis.hu/wp-content/uploads/2019/04/58113350_643745789404966_5349424510682529792_n-1024x683.jpg)
A film előzetesét megtekinthetitek itt:
Kapcsolódó cikk: A Két lépés távolság c. kötet megvásárlásával támogathatod Egyesületünket!
Két lépés távolság – privát vetítés 2019.05.21
Comments are closed.